posztok FTC címkével





Kocsmában tv felhangosít, háttérzaj leszáll!

#

doll

Fúúúúúúúúú, nagyon nem illik névvel viccelődni, de mit tegyünk, ha folyamatosan tolják elénk a ziccereket? Sokáig legnagyobb kedvencünk a kispesti-pécsi Horváth Adrián volt, aki ugyanazt válaszolhatja a „Mi a neved?” kérdésre, mint a „Hol voltál nyáron nyaralni?”-ra. Aztán jött az újpesti El Maestro Nikon, hogy a fotós kollégák a lába nyomát csókolgassák, ha elindult melegíteni a Mildenberger utcai kapu felé.

Természetesen hülyenév-válogatottat már mindenki összerakott legalább egyszer életében, ahogy a Piroska és Farkas balszárny felemlegetése nélkül sem múlhat el félidény tisztességesebb körökben. Thomas Doll remekül illik majd a rendszerbe, mert annyira de annyira adja magát. Nyilvánvalóan lesz majd Dolli Roll, ha hengerel a Fradi, és valószínű, a dollbamondás is előkerül, de a felhozójára majd illendő lesz szánakozva tekinteni.

Egyelőre a téma kimaxolása a hajtás után, Rhynn jóvoltából, mi pedig várjuk, mikor jelentik be végre a mestert.

(tovább…)

Igazi nagyágyú készül Magyarországra

#

Mond valakinek bármit is a Trond Sollied név? Nem meglepő, ha nem, ugyanis nekem sem, de nagyon úgy néz ki, hogy a Fradi őt tervezi leszerződtetni edzőnek, miután egyre furább körülmények közt elzavarták Ricardo Monizt. Az 54 éves norvég edző már azt is a helyszínen látta, ahogy az FTC rúgott gól nélkül esik ki az Újpest ellen, úgyhogy örülhetett, hiszen így véletlenül sem kell sorozatterheléstől tartania ifjoncainak. Na, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ki ez a Trond Sollied? Focista pályafutásának nagyrészét a Rosenborgban töltötte, edzőként viszont szeretett mozogni. Annyira, hogy egy öt éves Club Brugge-karriert leszámítva mindenhol maximum egy évet tudott tölteni, utolsó négy csapatából pedig háromtól is kirúgták. Még érdekesebb, hogy mi maradt meg Solliedről az internet fejében: nem, nem ám zseniális taktikai repertoárja, vagy egy-egy nagy becsúszása, hanem ez itt:

sollied2Trond Sollied, isten hozna az országban, ahol ilyen még sosem történt!

 



Zseniális: a Fradi a szlovák nemzet csapata!!! Vagy csak szimplán adót csalnak?

#
szlov_k_fradi

(fotó: fradimob.hu)

Nem tudjuk mire vélni a fotót, amiről valahol reméljük, hogy fake. Ha minden igaz, akkor a képen látható gépjármű a Ferencváros focistáit szállítja az idegenbeli meccsekre, és igen, szlovák rendszáma van.

Az tényleg lehet, hogy felcímkéznek Fradira egy olyan buszt, aminek szlovák a rendszáma? Vagy csak egy szlovákiai leánya a Fradibusz-hálózatnak? Természetesen azt el sem tudjuk képzelni, hogy a Fidesz-potentát Kubatov Gábor által elnökölt, és a szintén Fideszt-potentát Kocsis Máté által alelnökölt Ferencvárosi Torna Clubnál ilyen pitiáner adócsalási ügyhöz folyamodnának. Esetleg kivetették a hálójukat Lionel Messire?

Biztos, ami biztos, megnéztük az FTC Zrt. nyilvános cégadatait, és kicsit megnyugodtunk, amikor megláttuk, hogy Budapestre, az Üllői út 129. cím alá vannak bejegyezve, és nem egy offshore-paradicsomba, vagy mondjuk Liptovsky Mikulas egy postafiókjába. (Az most mellékes tény, hogy az Üllői út 129. jelenleg építési terület.)

Tovább →


Itt vannak a Fradi-Újpest rendbontói, gyűjtsd össze mind!

#

Egészen fantasztikus tablót készített a police.hu, amin a rendőrség azt kéri, hogy segítsen mindenki azonosítani a két héttel ezelőtti FTC-Újpest rendbontóit. Az ember azt hinné, hogy a meccs közben a futópályán minibalhézó társaságról van szó, de ennél sokkal izgalmasabb a nagy nyomozás: azt a többszáz szurkolót keresik, akik a meccs után berohantak a pályára ünnepelni. Azt nem tudjuk, mi lehet a cél mondjuk a 125-ös sorszámú retiküllel együtt nézelődő lánnyal, de nagyon erős a gyanú, hogy nem miatta nem mennek ki a családok meccsre.

De hagyjuk is az okoskodást, hiszen ez a tabló, ami a magyar foci igazán fontos szereplőit mutatja be végre sokkal fontosabb szerepet is betölthet: kinyomtatva szuperül lehet velük autós kártyához hasonló dolgokat játszani, de ha például két példányban nyomtatjuk ki, akkor a gyerekünknek is nagyszerű lehet memóriajátéknak! Vajon üti-e a 002-es kopasz férfi a pályán rohangáló 120-as szurkolót? A sál, vagy az A.C.A.B.-pulcsi az erősebb? Hány szurkolót kell feldobni egy új hűtőszekrényhez? Jó szórakozást és ismerőskeresést!

Kattintani kell a nagyobbért (forrás: police.hu)

Kattintani kell a nagyobbért (sportgeza.hu)


Zseniális sörcsapoló debütál a Fradi-MTK-n

#
sörcsapoló

Ez még csak a kép, de a videó alapján tényleg verhetetlen lesz (fotó: Facebook)

A magyar stadionok felszereltségét nézve félelmetesen futurisztikus szerkezet szombat este mutatkozik be a Puskásban, egyelőre csak kísérleti jelleggel. Ha ez tényleg úgy fog működni, mint a videón, akkor félelmetesen gyorsan be lehet majd rúgni, csak győzze az ember vedelni. Még hűtőmágnes is lesz hozzá.

Tovább →