végh hanta posztjai

Így önti nyakon magát az NB I., csak mert divat

#

Van mostanában ez a dolog, hogy emberek – egy eredetileg jótékonysági célból indított kezdeményezésre – nyakon öntik magukat jeges vízzel, és azt kiteszik a netre. Illetve ennél már több is van, mert ahogy az lenni szokott, a dologból azonnal mém lett, és terjedni kezdett minden lehetséges helyen.

Például instagramon.

Az instagram pedig egy remek közvetítő közeg ahhoz, hogy felvegyél egy néhány másodperces videót, megköszönd a kihívást, nyakon zúdítsd magad némi vízzel, majd bemondj két nevet, hogy te kiket szeretnél látni.

Ebből válogattunk most össze egy csokornyit.

Tovább →




Szégyenfal: a vendégdrukkereket lehúzó klubok – belépő szint

#

A tudatos fogyasztó a XXI. század embere. Ha zárlatos a frissen vásárolt hajszárítód nem a szigszalaghoz nyúlsz otthon, hogy megbuheráld, hanem beviszed, reklamálsz, jogaidat érvényesíted. Ha rossz az étteremben az étel, nem rászórsz még egy kicsi sót, hogy elnyomja, hanem odahívod a bárkit, oldja meg. Ha nem, akkor ismét a jogaidat érvényesíted, mert vannak. A pénzemet szeretnék, tessék megdolgozni érte, csókoltassék távolról a megboldogult Kádár-korszak.

Ellenben a futballban a szurkoló még mindig nem lehet fogyasztó, vagyis nem mindenhol. Jelenleg két előírás van érvényben a vendégjegyárak megállapítására, és még mindig vannak klubok, amelyek nem tartják be. Nemes egyszerűséggel levágják a vendégszurkolókat. Az NB I. jelenlegi mezőnyére nézve három (négy).

Tovább →




Az online népművészet máris birtokba vette a frissen elkészült felcsúti csodapalotát, vagy mit

#

A ma délelőtti hivatalos sajtóbejárásra végül nem mentünk el (arról részleteket itt olvashatsz, vagy itt), amiért legalább annyira fáj a szívünk, mint Illés Bélának a végül elmaradó nyugati szerződésekért. Ha ámuldozni meg fotóznivaló nem is jutott nekünk, azért így sem lehetünk teljesen elégedetlenek, bőven kárpótol minket a legendás pesti flaszterhumor huszonegyedik százados másodvirágzása, a zömében szombathelyi photoshop-huszárok képzelőereje.

Belőlük szemezgetünk most egy kisebb csokornyit.

Tovább →



Egy átlagos trollkodás a tegnapi vereséghez

#

Egy válasz az örökkévalóságnak, azaz idéznénk egy-az-egyben a tegnapi posztunkat.

Előfordulhat, hogy a szerdai kezdőcsapat nagy vonalakban megegyezik azzal, amelyik szeptemberben, a selejtezőkön szerepel?
Az előkészületi mérkőzések célja a hibák kiszűrése, hogy az éles meccseinken véletlenül se kövessünk el olyan hibákat, amelyek végzetesek lehetnek.

(Nemzeti Sport, Pintér-interjú)

Magyarország – Finnország 1-2



Tovább az eszköztárra