Bár a vesztes vébédöntő hatvanadik évfordulója elment mellettünk, folytatjuk az 54-es Népsportok fellapozását. Lassabban haladunk, mint a napok, a harmadik szám következzen a svájci világbajnokság idejéről.
1954. június 20.
A világbajnokság alatti harmadik Népsport-szám címlapját nem a magyar válogatott vitte el. A második, németek elleni csoportmeccs csak egy szalagcímmel van jelen az első oldalon.
A címlapi vb-cikkből kiderül, hogy a két forduló után (ugye, hiába voltak négyes csoportok, a csapatok, egy kiemelési rend alkalmazásával, alapesetben nem három-három, csak két-két meccset vívtak ebben a szakaszban) a legjobb nyolc közé jutott Ausztria, Uruguay, Brazília és Chile. Na, de hogyan?
Ausztria szétszedte Csehszlovákiát (5:0); itt megint az ötletesség volt a fő jelzőjük az osztrákoknak. Probst mesterhármast vállalt és a győztes csapatnak még a durvaságra is jutott ereje a Népsport tudósítása szerint. Második meccsén már címvédőhöz méltóan játszott Uruguay: ragyogóan futballozott és fergeteges támadást vezetett a kapujukhoz szögezett skótok ellen, így lett a vége 7:0. A franciák nehezen, de legyőzték a lelkes mexikóiakat; de hiába, így is kiestek, annak ellenére, hogy az I. csoportban kiemeltek voltak.
Azért estek ki a franciák, mert Brazília és Jugoszlávia döntetlenezett egymással a csoport másik meccsén. A brazilok összecsapásának elég nagy helyet szentelt a Népsport, majd látni fogjuk, a magyar közvéleményt is élénken izgatta dél-amerikai csapat. A gólokra szűkített beszámolók után itt igazi meccstudósítást olvashatunk, amiből nemcsak az derül ki, hogy Lausanne-ban hatalmas a meleg, hanem az is, hogy a brazilokat sok szurkoló követi, akik hangosak és harsány megjelenésűek. A Népsport szerint „a döntetlen híven fejezi ki a játék képét”, és „igen nagy mérkőzést vívott a két csapat”. Ami meglepő lehet innen nézve, hogy az 1:1-es döntetlen hosszabbítás után alakult ki. A rendes játékidőben ugyanis ugyanígy álltak, ekkor jött a kétszer 15 perc. De erről a fura módszerről még lesz szó.
A svájci lapszemléből érthetően a magyarokról szóló áradozás domborodik ki. A helyi újságok arról írtak, a közönség nem azért ment ki a Magyarország-Dél-Korea meccsre, mert az eredményre volt kíváncsi, hanem a magyarok játékára. Ahogy a cím is mondja, a nézők csemegére számítottak, és nem is csalódtak. Volt, ahol még karikatúrát is közöltek a meccsről: a magyar játékosok seprűvel söpörték össze az ázsiaiakat. Egy másik, ma már nem polkorrekt értékelés szerint a „magyar óriások mellett a koreaiak törpének bizonyultak.” Aztán áttér a lapszemle is a következő, németek elleni összecsapásra. A szervezők szerint ez a vébé eddigi legnagyobb érdeklődéssel várt meccse és az összes jegy elkelt elővételben. „Körülbelül kétszázezer néző kint reked majd” – mondta E. Thommen, a vébé szervezőizottságának vezetője. Az őt idéző Semaine Sportive szerint nemcsak a legjobban várt, hanem az egyik legfontosabb meccs is volt a magyar-német a világbajnokságon. A népsportos lapszemle idézi még a nürnbergi Sport-Magazint is, amely szerint „még szép sikereket érhetünk el ezen a világbajnokságon”. Mármint a saját csapatukra gondoltak. A lap szerint elsősorban a támadósor erős, a német védelemmel már akadnak gondok. A Sport-Magazin azon is lamentált, hogy a németek nem biztos, hogy a legerősebb csapatukkal állnak ki. A Népsport szakíróit azonban nem lehet megtéveszteni és hozzáteszik: a nyugat-németek svájci tartózkodásuk alatt már többször említették, megállítják a magyar válogatott diadalútját.
Ahogy ígértem, érdemes kitérni az 54-es vébé lebonyolításának részleteire, mert mai szemmel nézve nem egyértelmű a szisztéma. Akkor sem lehetett magától értetődő minden, amit maga a cikk léte mutat. Arról már volt szó, hogy négyes csoportok voltak, két-két kiemelttel. A kiemelés (amit a világranglista alapján tettek meg) azért volt fontos, mert kiemelt csapat csak nem kiemelttel játszott, vagyis mindenkinek csak két-két meccse volt a csoportkörben. További bonyodalom volt, hogy egészen szokatlan módon már a csoportkörben sem végződhetett döntetlenre egy mérkőzés a rendes játékidő után. Ha döntetlen volt a mérkőzés, kétszer tizenöt perc hosszabbítás következett. De, itt az újabb csavar, ha ekkor is döntetlen volt a csoportmeccs, akkor maradt a döntetlen, nem döntötték el máshogyan a meccset. A kieséses szakaszban valami hasonló történt, de ha a hosszabbítás után sem volt győztes, másnap újra kellett játszani a találkozót. Az újrajátszáson is ez volt a metódus, de ha a hosszabbítás sem hozott döntést, akkor sorsolás következett. (Ugyanennek a lapszámnak a VB-Jegyzetek rovatából kiderült, ez a hosszabbításos dolog olyannyira nem volt egyértelmű, hogy a vb szabályzatában szerepelt ez a szabály, de a vb előtt kiadott „magyarázó füzetben” nem.)
De térjünk kicsit vissza a csoportkörre, itt még a pontegyenlőség borzolta a kedélyeket. Ebben az esetben ugyanis nem a gólarány (vagy -különbség), egymás elleni eredmény vagy bármi más döntött, hanem a két érintett csapat játszott egymással egy újabb mérkőzést. Így megeshetett az, hogy egy legyőzött csapattal kellett valakinek újra találkoznia, de az is előfordulhatott, hogy két kiemelt mégiscsak összefutott a csoportkörben.
A végére maradt a kérdés, ami, úgy tűnik, sokakat foglalkoztatott: összefuthatunk-e a legjobb nyolc között Brazíliával. Fura, hogy ez előre nem volt egyértelmű; azért lehetett ez kérdés, mert az kieséses szakasz sorsolása nem volt rögzítve. Csak annyit lehetett tudni, hogy az I. csoport két továbbjutóját a II. csoportból érkező két csapattal eresztik össze. (Illetve a III. és a IV. csoport továbbjutóit is összesorsolták.) De csak a csoportkör után sorsolták össze a csapatokat, a csoportgyőztesek nem voltak eleve kedvezményezettek, ahogyan manapság. A brazilok az első, mi a második csoportban voltunk, és végül össze is került a két válogatott a negyeddöntőben.
A VB-Jegyzetek rovat továbbra is a sava-borsa a vébé alatti Népsportoknak. Feleki László írásai egyrészt elemeznek is, másrészt a korszellemtől eléggé átitattak ahhoz, hogy jókat mosolyogjunk a megállapításain. A jegyzet azzal indít, hogy a külföldi résztvevők nagyon meglepettek amiatt, hogy a helyieket nem hozza lázba a világbajnokság. Fél házakkal mentek a meccsek a csoportkörben, még a hazai válogatott olaszok elleni találkozóján sem telt meg a stadion. A hab a tortán, hogy a megjelentek nagy része sem Svájcot, hanem az ellenfél olaszokat buzdította. Feleki írásából az is kiderült, a hazai pályát ennek ellenére megkapták a svájciak, csak éppen a bíróktól. Az olaszoktól ugyanis szabályos gólt vettek el, és ezt nem a sértett fél állította, hanem Bukovi Márton, a magyarok szövetségi edzője.
Még egy kicsit a koreaiak elleni meccsünknél maradva Feleki megosztotta azt az érdekes történetet, hogy az egyik ázsiai játékost gyomorba találta a labda. A futballista lement ápoltatni magát, majd amikor visszajött volna, Bozsik egy erős lövése a kapu mellett szállt el, és az újra eltalálta a koreait, így maradt a partvonalon kívül. A jegyzet szerint érthető a koreaiak fáradtsága, mert a magyar futballisták mindenkinél mozgékonyabbak, és az ellenfélnek sokkal többet kell futniuk ellenük, mint az átlagos ellenfelekkel szemben.
A világbajnokság Puskásék számára első igazán fontos meccse, a németek elleni felvezetése sem maradt ki a jegyzetből. Feleki azt írja, a magyar megfigyelőknek, akik megnézték a Törökország elleni összecsapást, tetszett a németek játéka. Különösen a támadójátékot találták magas szintűnek. Ugyanígy nyilatkozott Gyarmati János, az a magyar edző, aki ebben az időben az NDK-ban dolgozott, ő a fedezetsort is kiemelte, míg szerinte a hátvédsor könnyen sebezhető. Feleki még arról is írt, hogy a németek a lehető legtudományosabb módszerekkel készülnek ellenünk. A jegyzet szerint sokan erős meccset vártak a két csapat között. Erre Puskás azt mondta: „Nem baj, minden ember a fedélzetre.” A jegyzetíró szerint a németeknek a döntetlen is elég lenne, mert azzal már biztosan továbbjutnának. „Utána pedig már nem lehet olyan nehéz ellenfelük, mint a magyar, talán csak a döntőben…”
Említsük meg Feleki legszórakoztatóbb kiszólásait. Lamentál például azon, hogy a svájciak nem engedték be az országukba a Coca-Colát, hanem megalkották helyette a Vivi-Colát. „Ez teljesen felveszi a versenyt az amerikai Coca-Colával, éppen olyan rossz, viszont – hazai gyártmány.” A vébén nagy számban megjelent amerikaiak kapnak még a jegyzetírótól, mondván, őket a durva futball érdekli, ezért értékelik az uruguayiak játékát. A brazilokat viszont nem tartják sokra: „A brazil csapatban sok a néger és – kevés a durva játékos.” És jutott ebbe az írásba is a munkássorból érkezett svájci csatár történetéből. Ugye, Hügi II azért érdekes, mert a svájci kapitány, Karl Rappan azért nem akarta betenni csapatába, mert szobafestő a szakmája, és ő kifinomultabb játékosokkal képzelte el a válogatottat. Hügi II azonban kezdett Olaszország ellen, sőt, győztes gólt is szerzett. Nehezen férne be a mai polkorrekt beszédbe Feleki „élcelődése” a brazilok túlzott szenvedélyességéről. „Még nem is estek ki a brazilok, máris vannak halálos áldozatai a VB-nek” – írja annak kapcsán, hogy a svájci távolbalátó (ma már inkább televíziónak mondjuk) két munkatársa és egy pilóta szenvedett halálos repülőgép-balesetet, amikor a brazilok meccsének a felvételét szállították. Csak a film maradt épségben, írja a Népsport – és tényleg. A végén pedig egy valószerűtlen eset: Vevey-ben a meccs után – Feleki szerint a svájci-olasz meccs drámai rádióközvetítése miatt – négyszázan az olaszok szállása, a Grand Hotel elé mentek, hogy „a visszaérkező csapatot megverjék. Karhatalom vonult ki és az oszlatta szét a tömeget.”