Pénteken Szuperkupa a Puskás Ferenc Stadionban. Hogy mi is ez, nem tudni, lehet a szezon első tétmérkőzése vagy a felkészülésbe betüremkedő valami. Egy megmagyarázhatatlan jelenség. Egy izé. Annyira lóg a levegőben, hogy hol visszavágós rendszerű, hol nem, hol itt rendezik meg, hol ott, egyszer le kell játszania a duplázónak, másszor pedig nem. És még azt sem tudjuk, értékes-e.

Ráadásul az MLSZ is kísérletezik. Mert mi is a különbség a tavalyi és az idei döntő között? Pontosan egy egész Újpest.

A megnyitott szektorok, érzem, hogy közel leszünk a teltházhoz (meccsjegy.mlsz.hu)

A megnyitott szektorok, érzem, hogy közel leszünk a teltházhoz (meccsjegy.mlsz.hu)

A helyszín, vagyis a stadion ugyanaz, az egyik szereplő sem változott, csak a Győrt váltották fel a lilák. Ebből kell kiokoskodni, hogy miért is lett az egy évvel ezelőtti, egységesen ötszáz forintos belépőből négyszer drágább, vagyis kétezres.

Mert ez alig érdekel valakit július közepén. Akkor már kaszáljunk is valamit.

Talán ez a gondolatmenet a vezérelv, hiszen tavaly olyan ezer-kétezer között lehetett a nézőszám. Ma reggelig az online jegyvásárlási felület debreceni szektoraiban összesen kilenc helyet jelölt foglaltnak, az újpesti oldalon körülbelül száznegyvenet. Ugye három embertől már tömeg, tehát nincs miért aggódni.

(Az pedig külön szépség, hogy az évek óta és alatt többszörösen elbúcsúztatott Puskás Ferenc, vagy leánykori nevén Népstadion egy újabb meccset rendezhet.)