Ahogy az előző poszttal nekiindultunk az 54-es vébé eseményeinek felgöngyölítéséhez, minden nagyobb izgalom nélkül, most következzen az a lapszám, ami Puskásék első győzelme után jelent meg. A jó koreaiak, ahogy a mostani tornán, hatvan éve sem nagyon voltak meggyőzőek.
Nem mindig azok a csapatok jutnak sokáig egy vébén, amelyek látványos győzelemmel kezdik a tornát
1954. június 18.
Ahogy az első lapszámnál, ezúttal sem tűnik úgy, hogy a címlapot széjjel szakítaná a foci. Azért most már az első oldal nagyobb részét a Dél-Korea elleni 9:0-s siker teszi ki, a másik fő téma, Elek Ilona vb-ezüstérme mellett.
Néhány szóban összefoglalva a meccstudósítást annyit érdemes leírni, hogy annyira volt könnyű a meccs, amennyire az eredmény sugallja. Bár az elején a tudósító idéz olyan koreai véleményt, hogy van esélyük a meglepetésre (előző nap azt írta a Népsport, hogy az ázsiaiak teljesen kilátástalannak látják a küzdelmet), az ellenfél játékosai közül sokan pihenésre használták ki, hogy a meccs alatt bemondják a hangosba a Svájc-Olaszország eredményét. A végén pedig „olyan fáradtak, hogy egymást támogatva mennek le a pályáról.” A góljainkat sorrendben Puskás, Lantos, Kocsis, Kocsis, Kocsis, Czibor, Palotás, Palotás, Puskás szerezte; volt ott mindenféle, közelről, tizenhatosról, kipattanóból, ollózásból, átlépős csel után és közelről, meg szabadrúgásból is.
A játékosok értékeléséből kiderül, Grosicsnak nem volt sok dolga, a védelemből a legjobb a szabadrúgásgólig jutó Lantos Mihály volt. A fedezetek közül Bozsikot kiemelte a tudósító, míg Szojka Ferencnek ez volt az első válogatottsága. (A pályafutása során kizárólag Salgótarjánban focizó Szojka a vébén már nem lépett pályára, végül huszonnyolc válogatottságig jutott.) Kocsist megdicsérte Feleki László, bár az égig nem magasztalta a háromgólos csatárt. Puskás tartja jó formáját, írta a tudósító.
A meccs utáni nyilatkozatok finomabbak. Sebes segítője, a játékosként is nagyszerű Mándi Gyula jó edzőmeccsnek nevezte a találkozót és örült, hogy nem sérült meg senki. Erre utalt Puskás is, a rá jellemző nyilatkozattal: „Elég gyengén játszik a koreai csapat. Csak úgy voltak veszélyesek, hogy néha nem nézték, mit rúgnak.” Mindennél többet mondott azonban az akkori viszonyokról a koreai kapitány, Kim Jong Sik monológja. „Tizennyolc éve játszottam utoljára Európában. Azóta nagyon sokat fejlődött a magyar labdarúgás. A fiaim mentsége csak az, hogy nagyon fáradtak voltak a hosszú utazástól. A magyarok ragyogóan játszanak, ilyen csatárjátékot még életemben nem láttam.”
A címlapról még kiderül az is, hogy a házigazda Svájc meglepetésre legyőzte Olaszországot, 2:1-re. A győztes gólt az a Hügi II szerezte, akit a Népsport korábbi tudósítása szerint Rappan kapitány ki akart hagyni a válogatottból egyszerű foglalkozása (szobafestő volt a támadó) miatt.
A meccstudósítások közül kicsit térjünk ki a németek első találkozójára, akik ott kezdtek, ahol a svájci vébé véget ért, a berni Wankdorfban. A törökök a beszámoló szerint bemelegítés nélkül léptek pályára, mégis ők szerezték meg a vezetést. Aztán az idegesen kezdő németek vették át az irányítást és szedték szét a törököket, a szünet után lett magabiztos a győzelmük (4:1). A német csapat a gyengébb első félidő után „a másodikban bebizonyította, hogy ért ahhoz, miképpen kell az ellenfél védelmét széthúzni, megzavarni, réseket ütni rajta”, írta a sportlap.
A nap negyedik meccsén másik az angolok 4:4-re végeztek a belgákkal. Az angolok úgy érkeztek Svájcba, hogy hiába alázták meg őket Puskásék 6:3-ra alig fél éve Londonban, hiába vesztették el két utolsó felkészülési meccsüket (0:1 Belgrádban és 1:7 Budapesten), ők bizony ott vannak a legesélyesebbek között. Az akkor még nem túl acélos belgák elleni döntetlen hosszabbítás után jött össze, erre a lebonyolítási csavarra egy másik cikknél térek majd ki.
A táblázatokra nézve néhány szót arról, milyen fura volt a lebonyolítása az ötödik labdarúgó-világbajnokságnak. A 16 csapatot négy csoportba osztották, ebben még nincs nagy csavar. Azonban a négyes csoportokban nem játszott mindenki mindenkivel. Ugyanis a tizenhatos mezőny felét kiemelték (abc-sorrendben találtam meg: Anglia, Ausztria, Brazília, Franciaország Magyarország,Olaszország, Törökország, Uruguay) a világranglista alapján, és minden négyesbe jutott két-két kiemelt és nem kiemelt. A kiemeltek csak nem kiemelttel játszhattak, így jutott Puskáséknak ellenfélül Dél-Korea és Nyugat-Németország. Igen, a németek nem voltak kiemeltek, a kiemelést ugyanis még a selejtezők előtt tették meg. A spanyolok lettek volna kiemeltek, de Törökország nagy meglepetésre kiütötte őket és kapta meg a kedvező pozíciót. Vagyis a németek úgy nyerték meg a világbajnokságot, hogy a torna előtt még a legjobb nyolc közé sem sorolták őket.
És akkor a csemege, a VB Jegyzetek. Feleki László az elején ismét az elégedetlenség hangjain szólal meg. Szól arról, hogy a nyitómeccset hiába játszották a franciák a hazájukhoz közeli Lausanne-ban, nem volt telt ház. De a jegyzetíró panaszkodott a nézők, és játékosok sportszerűtlen viselkedésére. A jegyzetíró szerint „könnyen lehet, hogy az első hely sorsát az dönti majd el: melyik csapatnak lesz a legkevesebb sérültje.” Ennek ellentételezéseként visszatérő elem annak leszögezése, hogy a magyar válogatott hagyományosan tisztán játszik. Ugyanilyen dicséretet kapnak a brazilok is Felekitől. Aztán a vébé úgy alakul, hogy a két csapat már a negyeddöntőben összetalálkozik, és nem csak annak a tornának, hanem minden idők egyik legkeményebb vébémeccsét vívják három kiállítással. A brazilokra amúgy is nagy figyelmet szentelt a Népsport, hiszen a címvédő Uruguay mellett az előző világbajnokság másik döntőse számított a másik nagy riválisnak.
A jegyzet máshol is oda-odaszól a jellemzőnek vélt játékstílusoknak. Például az angolok – egy újságírójukat, Charles Buchant idézi – azért játszanak nagy átadásokkal, indításokkal, mert a közönség a látványos labdákat, az ütközéseket és a szikrázó küzdelmet keresi a pályán és őket kel kiszolgálni. Feleki idézi a zürichi Sport című lapot is, amely a küzdelmet domborítja ki, amikor az osztrák-skót mérkőzés kapcsán arról ír, az igazi korszerű labdarúgás gyors, kemény elkeseredett, mondhatni kíméletlen erőbedobás a labdáért annak érdekében, hogy az ellenfél soha ne jusson egy lélegzethez sem. A szerző azonban itt sem felejti el megjegyezni, hogy „mi hisszük, másképpen is lehet korszerűen játszani: például, elkeseredettség és kíméletlenség nélkül…”
De nemcsak bírálat éri a többi csapat stílusát, visszatérő elem, hogy a csatárjátékra hatással van Hidegkutiék játéka. „Ha a sportszerű játékot nem is tanulta el minden csapat a magyar válogatottól, más tekintetben meglátszanak a magyar játékmodor nyomai más csapatokon is” – írta Feleki László.
Az utolsó cikk ebből a számból egy svájci lapszemle. A Népsport tudósítói böngészték a helyi lapokat is, de úgy értékelték, csak a zürichi Sport tudósított megfelelő elmélyültséggel a mérkőzésekről, ezért ismertették írásaikat. A Sport úgy értékelte az első négy meccset, hogy a nagy tét rányomta a bélyegét a játékosok idegállapotára, míg fizikailag a csúszós talaj vett ki sokat belőlük. Az Uruguay-Csehszlovákia (2:0) találkozóra azt írta svájci lap, hogy a „szurkolók csalódottan vették tudomásul, hogy a kétszeres világbajnok Uruguay ezen a mérkőzésen nem képes olyan játékra, amelyet hírneve alapján joggal várni lehetett.” Mexikó ellen Brazília (5:0-ra nyert) bemutatta a labdarúgás minden szépségét, míg a mexikóiak nagy lelkesedéssel és önfeláldozó játékkal próbálták ellensúlyozni a világos tudásbeli különbséget. Az Ausztria-Skócia (1:0) meccsen két játékstílus csapott össze a svájci lap értékelése szerint; az osztrákok ötletes, adogatós, passzolós játéka sokáig nem tudott felül kerekedni a keményen védekező és lendületesen támadó skótokon. A Jugoszlávia-Franciaország (1:0) összecsapáson a zürichi Sport szerint megérdemelten győztek a délszlávok, a franciák pedig füttyöt kaptak a jórészt őket támogató közönségtől.
Folytatjuk.