roth_antal

Eddig tartott az eredménytelenség elnézése

Decemberben az MLSZ elnöksége berendelt mindenkit, akinek bármi olyan posztja volt, ahol válogatottakkal, vagy képzéssel kellett foglalkozni, és a kinevezését még az új kezdetnek nevezett Szalai László előtt vehette át. A berendelés célja az volt, hogy a delikvensek elszámoljanak az elmúlt években végzett szakmai munkájukkal.

A főmuftik meghallgattak mindenkit, majd néhány pátosszal teli sablonmondat keretében megköszönték a munkájukat. Idézem:

Mivel a csapatok mellett dolgozó vezetők és szakemberek elhivatottsággal, ambicionáltan végezték munkájukat, ezért a Szövetség vezetése hosszú ideig türelemmel kezelte a szakágat, azonban az elvárt – sikerességben is mérhető – előrelépés három esztendő letelte után sem történt meg. Sajnálatosan arra is akadt példa, hogy a korosztályos válogatottak az elvárásoknál lényegesen gyengébben teljesítettek mind az eredményesség, mind a fegyelem terén… (via MLSZ)

Kimondottan az elmúlt három év eredményességét vizsgálták, majd arra jutottak, hogy a nulla egész pontosan semmi. Azaz egyetlen korosztályos csapatunk sem volt képes semmilyen eseményre kvalifikálni magát, kivéve a Mészöly Géza vitte U19, ahol mellékesen Magyarország rendezőként amúgy is jogosult, tehát nem nagyon kellett selejtezni érte.

Róth Antalnak (U21) az eredményekben mérhető eredménytelenségének elismerése mellett megköszönték, hogy a felnőtt válogatott előszobáját jelentő korosztály játékosait lelkiismeretesen felkészítette a következő megmérettetésre, amit a Pintér-lista összetétele is igazol. Róth amúgy – a jelenlegivel együtt – hétből hétszer nem jutott ki sehova csapatával.

Két arc maradt mindössze a törzsgárdából: Mészöly Géza és Pisont István a nyári, hazai rendezésű U19-es Európa-bajnokság vészes közelsége miatt tarthatja meg – egyelőre? – az állását.

név eddig ezután
Nyilasi Tibor sportigazgató labdarúgás népszerűsítése
Vágó Attila női szövetségi kapitány lemondott
Róth Antal U21 szövetségi edző felmentve
Korolovszky György U15 szövetségi edző felmentve
Szepessy László U16 szövetségi edző felmentve
Tuboly Frigyes U17 szövetségi edző felmentve
Both József szakmai-képzési igazgató felmentve

A listán szereplők – a más feladatot kapó Nyilasi kivételével – távoznak az MLSZ-ből, pótlásukra egy februári elnökségi ülésen térnek vissza, de azt már most kimondták, hogy az új delikvensekkel szemben magas elvárásokat fogalmaznak majd meg.

Más.

Vágó Attila, a női válogatott tavaly januárban kinevezett edzője is benyújtotta lemondását. A hirtelen jött döntése indoklásaként így fogalmazott: „(…) az MLSZ Elnöksége előtt történt beszámolásom alkalmával nyilvánvalóvá vált, hogy az általam 2013-ban elkezdett munkát, (…) a megfelelő támogatás nélkül nem tudom folytatni.” Sejtelmes mondatok.

A szövetség álláspontja ennél valamivel bőbeszédűbb, ott a szövetségi kapitány és a játékosokat delegáló klubok között megromlott viszonyt nevezik meg, mint az ellehetetlenülés legfőbb forrását.