Gera Zoltán szívesen játszana továbbra is a magyar labdarúgó-válogatottban – mondta a csapat szakvezetője a Sport TV Mai Helyzet című műsorában csütörtökön, azt követően, hogy telefonon egyeztetett a West Bromwich Albion 77-szeres válogatott légiósával.

„Nagy rutinnal rendelkezik, és lehet, hogy a válogatott hasznára tud lenni húsz-harminc percig vagy egy félidőig. Zoli azt mondta, ha én számítok rá, nem sértődik meg, hogy kezdő vagy csere lesz, vagy az adott mérkőzésen kispadra sem kerül, ő szívesen jön, szívesen segít”

– mondta Pintér Attila.

A tréner hozzátette: nagy öröm számára, hogy a sérülését követő hosszú kihagyás után nemrég visszatért Gera Zoltán így gondolkozik.