Most sokáig nem fogunk a matyó Barcelona játékában gyönyörködni, Radó Andrást műesésen kapni, vagy látni Simon Andrást, hogyan tör az aranycipő felé, ezért itt az idő, hogy kicsit összegezzük, kinek mennyivel kellett hozzájárulni MLSZ bácsi költségvetéséhez.

 

 

Mennyi büntit szabott ki MLSZ papa?

| Create infographics

 

Másként szemlélve a dolgokat

| Create infographics

Remekül látszik, hogy a Fradisták toronymagasan vezetik a bajnokságot. Úgyis a bajnoki címről álmodoznak évek óta, és már mindenki biztos volt, hogy Moniz majd elhozza ezt számukra, mert hagyján, hogy jobb mint Sir Alex, de minimum egy Guardiola, csak aztán kiderült, hogy mégsem. Mindegy, az biztos, hogy itt sokkal jobban állnak, mint a tabellán.

Az Újpestnek is sikerült itt felkapaszkodnia a tabella tetejére, pedig ott a legtöbb mérkőzésen foghíjas volt a kapu mögötti szektor, mondván, hogy ők bizony nem regisztrálnak. Azért így is sikerült majdnem hárommillió forintot összekiabálni.

Magyarul: annak a két csapatnak a szurkolóit meszelték el leginkább, akik még képesek voltak a futball ezen agonizáló időszakában is meccshangulatot teremteni, a derbit pedig élvezetessé varázsolni minden külső szemlélőnek. Munkájuk jutalma hétmillió forint büntetés. Gratulálunk!

A Videoton – Diósgyőr – Haladás hármas a tabellán elfoglalt helyezésének megfelelően kapta a büntetést, viszont jóval kisebb összeget kellett befizetni a központi számlára. Őket követi a Pécs, és a Győri ETO, nagyjából azonos, de valamivel kevesebb összeg fejében, már milliós összeg alatt.

Ezek után pedig nagyot esnek az összegek. A Debrecen a dobogó közelében sincs, a maga 36 000 forintos büntetésével (!!!). Őket még a ‘kövesd is előzi, dupla összeggel. Nem meglepő viszont hogy a Felcsút csapatát nem büntették, mondjuk ott szurkoló sincs, így nem is csoda. Öröm viszont, hogy akkor sem büntették meg őket, mikor szerkesztőségünk ott járt, mert hetekig álmatlanul forgolódtunk volna, ha kitiltanak minket a Felcsút meccseiről…