Nagyon mérges lehetett a kb. 150 pro licenccel rendelkező labdarúgóedző otthonában az ősz folyamán, hiszen ők nem igazán kaptak munkát az NB I.-ben. Bár szakmai felkészültsége és hozzáértése határtalan, olyan edzőlegendák maradtak első osztályú fizetés kispad nélkül, mint Csank János, Bozsik Péter, Bognár György, Mezey György és még sorolhatnánk reggelig.

Ráadásul, amikor a fővárosban edzőt cseréltek, nem a hazai géniuszokhoz nyúltak: az Újpest belga tulaja egy szerb edzőt hozott (a vezetőedzőnek nevezett pályaedző szerint érthetetlen módon menesztette a pályaedzőt is, pedig ez nem szokás), a Fradi vezetősége pedig a pályaedzőt nevezte ki átmenetileg; pedig a B-csapat edzője szerint ilyenkor a pályaedzőt elküldeni szokás (Lipcsei Peti pedig – saját maga szerint – érthetetlen módon még egy telefont se kapott).

Kicsit egyébként Nyuszika és a sapka esete áll fenn szerintem, akárhogy vált edzőt a Fradi vagy az Újpest, mindig gáz lesz.

De mi a helyzet a többi klubbal? Szigorúan szubjektív Power Rankingünkben újra megpróbálkozunk összeállítani a legjobban remegő kispadok listáját, most már kicsit kötöttebb formában. És ha a klubvezetők is végre elkezdenek foglalkozni azzal, ami a dolguk lenne (értsd: edzők módszeres kirúgása), mi is frissítjük az erősorrendet.

 

Moniz már távozott

Ráadásul a hétvégi szezonzáró után nyakunkon a tél, a váratlan edzőváltások és a napi szokásos találgatások eseménytelen-eseménydús időszaka.

Akik nem szerepelnek a listán:

Magyar Nemzeti Válogatott: Jelenleg is edzőt keres, aki mindkét érintett fél szerint sem Fred Rutten lesz, így kirúgás nem várható.

Ferencvárosi Torna Club: Szintén edzőt keres, és ezzel a kereséssel felboríthatja a listánkat (mondjuk, ha elviszi Szivicset), ráadásul galád módon csak és kizárólag külföldiben gondolkozik, pedig ott lenne Lipcsei Peti is.

Újpest FC: Jól sült el az edzőváltás, az utolsó öt meccsen a Dózsa a második legtöbb pontot szerezte a PMFC után, így A Belgának tényleg messzire kellene, hogy elguruljon a gyógyszere, ha a télen edzőt váltana.

A maradék 14 klubnál több-kevesebb esély van az edzőváltásra, nézzük tehát a rangsort:

14. DVTK: Bármennyire is fanyalgott mindenki, Szivics bizony telitalálat volt, 4. a csapat, Dicsőséges Tomiszláv meglépte azt, amit megkövetelt a haza, kirúgta Rudit, és lassan Tisza is lapátra kerül. Két okból mégis felvettem a lista 14. helyére: az egyik a Fradi potenciális hívó szava, a másik pedig az, hogy új ügyvezető jön (tippünk szerint a tavalyi bajnokcsapattól) – mindez bizony átrendezheti a kártyákat.

13. Szombathelyi Haladás: Épp a napokban fogadták el Artner Tamás beszámolóját, hosszú távra terveznek vele. Ugyanakkor a zuhanyhíradó szerint megromlott a viszonya Illés Béláékkal, ráadásul rémesen gáz körülmények között kell dolgoznia, elképzelhető, hogy előbb-utóbb mond valamit, ami miatt mennie kell. Ne legyen úgy, szurkolunk neki, hogy tovább dolgozhasson a liga legszimpatikusabb tengelyével (Devecseri-Guzmics-Halmosi)

12. Pécsi MFC: A Márton-Lőrincz ikertornyok csodát tettek Mecsekalján: úgy tűnik, Matyi Dezső klubtulajdonos pár éves regnálása először nem akar edzőt váltani a közeljövőben. A szurkolók is szeretik őket, megtanították focizni Grumicsot, sorra építik be a fiatalokat, ennél több nem is kellhet.

11. DVSC: Legyen akármilyen rossz edző Kondás Elemér, az eredmények jönnek, a DVSC egyre közelebb van újabb bajnoki címéhez. Amíg meglesz az EL-hely, és sikerül magyar fiatalokat beépíteni, teljesen értelmetlen a váltás. Tavasszal ráadásul jön az új stadka, talán újra egymásra talál majd benne a csapat és a szurkolótábor.

10. Kaposvár: Fura a helyzet, szerintem mindenki biztos abban, hogy Prukner mesterrel együtt szállnak alá a másodosztályba a kaposváriak, és a helyzeten nagyon nem is akarnak változtatni. A Kaposvár igazán gyenge csapat, ha kiesik, vélhetően évekre elbúcsúznak az NB I.-től.

9. Paks: A csapat nem olyan rossz, de nem is olyan jó. Horváth Feri nyilatkozatai viccesek, legalább emiatt foglalkozik velük valaki. Színmagyar csapat, Feri jó edző, már rég a Fradiban lenne a helye. Ezért is 9. csak a Paks.

8. MTK: Ugyanaz a helyzet, mint Kaposváron, Garami mester kimozdíthatatlan, amivel nincs is semmi baj. Az idei keret tényleg gyenge, nem a legjobb évjárat, de pénz hiányában sok mindent nem lehet tenni. Mernék nagyobb pénzt feltenni arra, hogy Józsi bácsi innen vonul nyugdíjba, a kérdés az, hogy ez az NB I., az NB II. vagy az NB III. lesz?

7. PAkadémia: Érthetetlen az egész klub, de Benczés van olyan jó kommunikátor, hogy meggyőzze a Szöllősi-Mészáros párost a folytatásról. Nem örülnénk, ha nem sikerülne.

6. Pápa: Tóth Bálint edzőként értelmezhetetlen, standuposnak pedig átlagos, de vajon ki akarna az NB I. legnépszerűtlenebb klubjának edzője lenni?

edzo

5. Mezőkövesd: A csapat sorra veri az éllovasokat, majd kikap a kiscsapatoktól. Pénz van rendesen, jó edzők fognak felszabadulni, még jobbak vannak állás nélkül, ha másért nem, ezért van egy kicsi esély a váltásra.

Innen pedig jöjjenek azok a klubok, akik szerintünk télen edzőt váltanak:

4. Győr: Huszáros hajrával feljöttek a 3. helyre, de új ügyvezetés jön, sok játékos megy, nem biztos, hogy Pinyő megéli a tavaszt.

3. Kecskemét: Bekő Lőni mester képességeivel nincs nagy gond, de az eredmények nem jönnek, s ez bizony könnyen megpecsételheti a sorsát. Sajnos elengedték Horváth Ferit, pedig vele egészen jó kis csapat volt a Kecsó.

2. Videoton: A héten már sokan tényként kezelték a Vidi edzőváltását. Szinte biztos, hogy ez meg is fog történni.

1. Budapest Honvéd: Az elmúlt napokban az élre tört a Honvéd, köszönhetően Marco Rossi újabb kétértelmű nyilatkozatának, melyben azt mondta, hogy ahhoz, hogy többet kihozzanak a gyenge keretből, másra van szükség. Vajon lemond, vagy tavasszal még láthatjuk a magyar piacon szokatlanul nívósnak tűnő kopasz mestert?

A képet a labdabiztos blogtól kölcsönöztük.