hatharom_cimlap640A Nemzeti Sport monopol helyzete olyanná formálta a sportújságírást, hogy minden kiadványukat szkeptikusan kezelem. A napilapnak tartalma nincs, hetente egyszer azért megveszem, mert gyújtóspapírnak verhetetlen (de már erre is sokallom a 170 forintot), míg a Képes Sportot és a Sport & Stylet kezembe se veszem.

Ennek ellenére nem tudtam ellenállni a nagy sportesemény idén 60 éves emlékére kiadott Hathárom – Tények, titkok , tegendák című színes Nemzeti Sport Magazin mellékletnek, amelyhez egy, a meccset tartalmazó DVD is dukál. Volt bennem egy naiv bizakodás, hogy ezúttal egy – kivételesen – színvonalas munka lesz a könyvespolcomon. Nem csalódtam, nem lett az.

Az elkövető Csillag Péter, aki egy személyben 100 oldalt szentelt a témának olyan céllal,

(…) hogy a történéseket a rárakódott nosztalgiaportól, sablonrétegtőlaranymáztól megtisztítva, a maguk valójában, friss megközelítéssel, de illő tisztelettel mutassa be.

Nézzük a külcsínt, mielőtt  rátérnék arra, hogy a fenti célt miért nem sikerült megvalósítani. A címlap biztatóan színes, a fekete-fehér képből csak a meggypiros mezt emelték ki, és akár ötletesnek is tarthatnám a mozaikszerű, egymásra fedett képkockás elrendezést, ha nem így jelenne meg az összes kísérő kép. Egy idő után nem csak ez idegesít, hanem az elmaszatolódó gépírásra hasonlító betűtípus is, amely feltehetőleg múltidézést hivatott szolgálni.

Persze a külalakot kritizálni szőrszálhasogatás, nem is lett volna vele semmi bajom, ha a belbecs meghaladja az átlagos Nemzeti Sport színvonalat. Eleve gyanús az alcím, általában pazarul pocsék tényfeltáró ponyvaművek próbálkoznak hasonlóval.

Mind a száz oldal magán viseli a modernkori népsportos, álirodalmias borzadványt, amit a rendszeres napilapolvasónak át kell élnie. Van itt minden: valós tartalom helyett utalások tömkelege (a témáról ezer oldal is kevés lenne), amelyekből a legfájóbb az NB I.-re, Szőllősi Gyurira, meg a Facebook-ra való hivatkozás, pedig a mi Péterünk még Angliába is eljutott, sőt könyvtárban is volt.  Csak egy igazi tehetség képes egy ilyen helyzetből egy ekkora semmit összehozni.

De hogy ne ússza meg az „ünnepi kiadás” ennyivel, nézzünk egy pár gyöngyszemet.

Eredeti ötlet az az interjú amelyben a meccs közvetítésének részleteit próbálja felidéztetni a 91 éves Szepesi Gyuri bácsival, akinek érhető  módon már megkopott a memóriája, így fantasztikusan mutat a „Fogalmam sincs” ,”Nem rémlik” és ehhez hasonló válaszok.

Rengeteg lehetőség rejlett volna a taktikai elemzésben, amelyhez meg is találta volna a megfelelő embert, Jonathan Wilson személyében. Ehelyett megint csak egy semmitmondó leírást kapunk olyan fantasztikus tartalommal, hogy a

(…) 37 éves fiatalember a világ talán jelenlegi leghíresebb futballszakírója (…) [aki könyveiben] külön fejezetet szentel az 1953-as angol-magyar mérkőzésnek.

Sőt, olyanokat is megtudhatunk, hogy Wilson sokszor megnézte a meccset, illetve kapott egy 1953. november 26.-i bekeretezett Népsort-címlapot attól a Hegedűs Henriktől, aki itt megmutatja, hogyan is kell interjút készíteni a taktikai elemzések másik felkent pápájával, a Zonal Marking atyjával, Michael Coxszal.

Van interjú a The Cumberland Hotel magyar portásával, aki szintén releváns lehet erre az alkalomra, ahogyan Bognár Gyuri és Nyilasi Tibi véleménye is.

Kétségkívül a hathárom mélypontja, a „Hogyan nem csináltam interjút Jackie Sewell-lel”. Du-bi-du-du-du-du-dúúú…kezdődik a helyzetleírás, amelyből kiderül, hogy a mi Csillagunknak sikerült valahogy eljutnia az utolsó élő angol csapattagig, de az öreg Sewell vagy nem várta, és egy vad teázás után elzavarta a fenébe, vagy annyira nem tud angolul, hogy egy szót sem értett a beszámolóból. Így kapunk egy már-már sinkovicsi magasságokba emelkedő életképet, ami – mint minden hasonló próbálkozás ezektől a félkegyelműektől – nem más, mint karakterpazarlás; kinyomtatása az amazóniai esőerdő indokolatlan kivágása, míg elolvasása súlyos szellemi károsodást okoz.

Valahol itt fogyott el a türelmem (54. oldal a 100-ból), pedig van még 4 teljesen felesleges oldalnyi írás a játékvezető testvéréről, vagy a játékvezetőről (Leo Hornról), pontosan nem tudni, ki a fontosabb, és hogy mi a köze az egész londoni meccsnek a zsidó származású sípmester második világháborús hányattatásaihoz. Van még olvasók által beküldött emlékek, ami alapvetően egy jó ötlet, csak sehogy sem illik ide.

Találni azért „naprakész” mondatokat is, ilyen például a brit sajtó másnapi vereség utáni jelentése:

Lehet, hogy kikapott a válogatott, de ez itt nem jelent nemzeti katasztrófát. Nem kell összehívni rendkívüli kormányülést, nem kell kirúgni a sportminisztert.

valamint a sok érdektelen és zavaros írás mellett a Grosics interjú teljesen vállalható, de szerintem ez is csak az alanyon múlt.

Az ajándék DVD-t leszámítva ennyi az összes pozitívum, amit említeni tudok, mert az egész emlékfüzet egy koncepciótlan valami, amelyben a szerző maga is bevallja, hogy kora miatt is távolabb áll tőle a 6:3 dicsősége, így még a jó öreg nosztalgiázás is eleve halálra volt ítélve. Ahogyan a sportújságírásunk is.

Csillag Péter: Hathárom. Tenyek, titkok, legendák. 895. ft. + ingyen DVD melléklet