WP_001487

Egyről a kettőre jutni.

Lassan a taccs.hu lesz a BVSC szócsöve, annyit járunk mostanában a Szőnyi útra. Szerdán láttuk, ahogy a kisFradi egy göröngyön megpattanó lövéssel továbbmegy a Budapest Kupában, ma pedig újra oda voltuk hivatalosak egy sajtótájékoztatóra, ahol komoly fejlesztéseket jelentettek be.

Már az sem kevés, hogy az előzetesen kiadott anyag szerint Simicskó István sportminiszter ifjúságért és sportért felelős államtitkár, valamint Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő, a BVSC frissen megválasztott elnöke celebrálja majd a murit, amiben lesz létesítménybejárás is. Előtte azonban kötelező és szerencsésen rövid plenáris szakasz az uszoda első emeletén.

Itt megtudtuk Szatmáry elnök úrtól,

  • hogy a BVSC Budapest hatodik legnagyobb sportegyesülete,
  • hogy lehangolóak a jelenlegi állapotok, főleg a létesítmények terén,
  • hogy voltak mostanában lépcsőleszakadások, ami egy
  • alapvetően utánpótlás-egyesületnél, amely kiszolgálja a kerület iskolásait is megengedhetetlen,
  • hogy 600 milliós TAO-pénz mellé 200 millió önrész áll rendelkezésre, amiből
  • kicserélik majd a nyílászárókat, a kazánt és a fűtőrendszert, felújítják az öltözőket és a kiszolgálóhelységeket, felújítják a szabadtéri uszodákat, valamint
  • az MLSZ-el közösen 220 millióból a stadion centerpályáját (lehet, műfüvesre cserélik!), a lelátók egy részét és az öltözőket is újragondolják, továbbá
  • terveznek két kisebb műfüves pályát, ebből az egyiket a klubépület mögötti süllyesztett, salakos kézipálya helyére, ami valamikor az ötvenes években épült (az uszodával együtt) az akkor lebontott lőtér helyére,
  • és mindezek mellett rendezik a klub eddig felhalmozott adósságait.

A szót ekkor Simicskó államtitkár vette át, és

  • gyorsan lezavarta a kötelező köröket (mindennapos testnevelés, sportszeretet, egészséges nemzet, műhelymunka, etc),
  • majd folytatta újabb kötelező körökkel (MOB által kiválasztott 16 kiemelt sportágra összesen 135 milliárd forint a szövetségeken keresztül, műhelyek, klubok támogatása),
  • hogy végül kötelező körökkel zárhasson (2010 óta 240ezerről 302ezerre nőtt a sportoló fiatalok száma, siker!).

Mivel kérdés nem volt, a face2face interjúk után elindulhattunk bejárni a létesítményt. Innentől inkább képekkel.

WP_001443

Az emeleti mosdó/zuhanyzóba diszkréten megbújik egy ottfelejtett biciklitároló.

20130930_110734

Lecserélik a medence keretét, a nyílászárókat, amiket telente be kell tömni valamivel, akkora a cúg, megjavítják a leszakadt lépcsőt és a fűtést.

20130930_110946

A szabadtéri medence újra medence lesz, ezzel 40%-al sikerül majd a hasznos vízfelület méretét növelni.

20130930_111139

A labdarúgók számára nem az NB I-es nívó lesz a szint, de azért nekik is jut majd a jóságokból. Azt sajnos elfelejtettük megkérdezni, hogy a leszékezett oldalon vajon a felújítás után lesz-e mosdó? Most ugyanis nincs.

WP_001447

Itt lesz az egyik műfüves kispálya.

A többit csak sommásan, galériaként, hogy érezni lehessen az állapotokat: