A magyar klubtulajdonos egyik kedvenc hobbija a tánc. Felvesz egy edzőt, és amíg az zsinórban szállítja a 3-4 gólos győzelmeket, maradhat, az első komoly hullámvölgy után pedig mehet, amerre lát. Jön helyette egy másik, ugyanabból a meglehetősen zárt körből. Néha megjelenik egy-egy állócsillag, aki hosszabb ideig marad csapatánál: ha épp külföldi, akkor a szurkolók, a vezetés türelmesebb, ha magyar, akkor pedig drága lenne kirúgni. Így megy ez a magyar edzőkeringő. Nem is emlékszünk olyanra, hogy lement hat teljes forduló a bajnokságból, és még egyetlen csapat sem váltott edzőt. Szokatlan ez, ráadásul az elmúlt hetekben többek alatt is rezgett a léc, de a mostani hétvégén Szivics Tomiszlávnak és Pintér Attilának is sikerült mentenie a menthetőt.

Sajnos valakinek feltehetően jelenése lesz egy ilyen intézményben

Sajnos valakinek feltehetően jelenése lesz egy ilyen intézményben

Furcsa dolog ilyen listát állítani, hiszen igazából egyik edzőnek se kívánjuk, hogy lapátra tegyék, és hónapokig kelljen tartalékaiból (esetenként a zsíros bánatpénzből) élnie. Ráadásul a lista első helyezettje talán a két profi osztály legszimpatikusabb, legrendesebb edzője.

Nézzük tehát, hogy hol rezeghet a kispad?

1. Felcsút – Benczés Miklós Miki pontrekorddal nyerte az NB II.-t, saját nevelésű játékosokra építve. Aztán jött a nyár, a klubot ellepték a nagy nevek. Az akadémisták plusz elvirágzott profik felállásból mostanra egy kisebb B-válogatott (ha még lenne ilyen) kerekedett. Ott tartunk, hogy a kezdőcsapatba kerülésért egymást tapossák a Sándor Károly Akadémia gyöngyszemei, a maradék helyeken pedig elosztoznak a légiósok és a kiöregedett huszárok. Néha azért egy-két saját nevelésű játékos is beesik, az eredmények pedig nem jönnek: a Pakadémia tökutolsó, a játék siralmas, még a Mezőkövesd is behúzta a Pannon Classicot. A nyilatkozatok szerint bíznak Benczésben, augusztus elején maga Orbán Viktor mondta gigainterjújában, hogy „egészen nyilvánvaló a számomra, hogy Benczés Miklósból nagy edző lehet.” Igaz, az akadémialapító kormányfő akkor azt is sugallta, a Felcsút az akadémiások játszótere, és láttuk azóta, milyen polcsöprést rendeztek. Szóval Benczésnek lehet, hogy újra keresnie kell egy agilis NB II.-es csapatot.
Esély a kirúgásra: 70%

Azt tippeljük, Benczés Mikinek ez az arckifejezése kerül elő a következő napokban (forrás: sport1tv.hu)

Azt tippeljük, Benczés Mikinek ez az arckifejezése kerül elő a következő napokban (forrás: sport1tv.hu)

(Innentől lesz nehéz listát írni, hiszen a forduló előtt még Pinyő és Szivics lett volna itt, de ők nyertek, így a hóhér náluk hazamehet, hogy tovább élezze a fejszéjét.)

2. Kaposvár – Prukner László Bár a szerkesztőségben többen azt vallják, Pruki szerintük érinthetetlen, sőt, elhangzott olyan vélemény, hogy neki bizony ez az utolsó esélye az NB I.-es edzősködésre, ennyire azért nem szomorú a helyzet: a Kaposvárnál is látják, hogy az évről évre kiárusított keret teljesítménye csodaszámba megy, már évekkel ezelőtt ki kellett volna esniük, ha pusztán a játékosértéket és a keret gyengülését nézzük, mégis bennmaradtak. Hol Prukival, hol Sisával. Egyedül Balázs Benjámin értékelhető ezen a szinten, és még jöhet vissza az egykoron állítólag százmillióért távozott Perics. Pruki azonban odanőtt Kaposvárra, ez szállítja le az elbocsátás esélyét ennyire. Máshol mást hat meccsen egy pontos, tizenhét kapott gólos vesszőfutás után már zavartak volna a munkaügyi központba.
Esély a kirúgásra: 15%

3. Pécs – ??? Továbbra sem egyértelmű, hogy akkor Márton Gabi vagy Lőrincz Emil-e a felelős, és nem is teljesen a pro licences kiskapuzás miatt. A klub egykori legendája számára a felvételi is gondot okozott, így hosszú távon nem igazán lehet rá számítani, a papíron vezetőedző Lőrincz keze munkája azonban látszik a csapaton, valamennyire. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a fokozatos büdzsécsökkentés (ld. fiatalítás), a vállalható játékosok eladása meghozza eredményét: továbbra sem sikerül előlépni a középcsapatok közé. A szurkolók türelme meglehetősen nagy Márton Gabi irányába (talán ezért van ő itt?), így a hétre még nem várunk edzőváltást, de Matyi Dezső hirtelen haragját ismerve azért van esélye annak, hogy valami változás lesz itt. Ez az esély azért lappant a Loki idei szüzességének elvétele után.
Esély a kirúgásra: 5%

4. Győri ETO – Pintér Attila Minősíthetetlenül gyenge a Győr, amit igazából semmi sem indokol. Egyre inkább beárazódik a társulat, és úgy tűnik, hogy a csapat tavalyi teljesítménye volt erőn felüli, s idén csak a dobogó alja lehet a realitás. A kérdés az, hogy Tarsoly Csaba meddig fog kitartani az általa egyszer már kirúgott, majd visszahozott edző mellett, miközben az ETO kerete kicsit sem gyengül, sőt.
Esély a kirúgásra: 5%

5. DVTK – Szivics Tomiszláv A forduló kezdetéig ő volt az első számú jelöltünk, de hozott zsinórban két győzelmet, így esélyei minimálisra csökkentek. A csapat szombaton már egész látványosan játszott, további erősítések is elképzelhetőek, talán a középmezőny eleje is meglehet.
Esély a kirúgásra: 3%