Nagyon-nagyon erős anyagot kaptunk egy igazán profi, zalaegerszegi Tippmix-játékosról, aki az elmúlt hetekben alaposan megkopasztotta a Szerencsejáték Zrt-t. Facebook-profiljára szinte naponta pakolja fel a száz-kétszázezer forintos nyeremények cetlijeit, és nem tett másképp ezúttal sem.

Forrás: Facebook.com

Forrás: Facebook.com

Mindezt nem sokkal a szerdai ZTE-Ajka Magyar Kupa-meccs előtt. Nyilvánosan.

„A mai tuti … bundás” felirat alatt már csak az egyik komment érdekesebb. A szerencsés kezű fogadó barátja megkérdezi, hogy beszélt-e pavival? Természetesen semmilyen élő bizonyíték nincs arra, hogy „pavi” véletlenül azonos lenne Darko Paviceviccsel, a ZTE csatárával.

A fb-bejegyzés után néhány órával az NB II.-es Zete hazai pályán 2-1-re kikapott a szintén másodosztályú Ajkától és ezzel kiesett a kupából. A hazaiaknál Pavicevic büntetőt harcolt ki, amit kihagyott, majd a második félidőben fejjel egyenlített. Az ajkaiak mindkét gólját Sowunmi Thomas szerezte.

A ZTE kiesése után a klub elnöke, Nagy Ferenc arról beszélt, elfogadhatatlan volt a számára néhány játékos hozzáállása, túlzott magabiztossága.

A szerencsés fogadó pedig elindult bulizni. A partyból hazaérve, hajnali 5 órakor pedig remek beszélgetést folytatott arról, hogy ő bizony legenda lett, a klubnál is róla beszélnek:

forrás: facebook.com

forrás: facebook.com