A kép csak illusztrációs célokat szolgál

forrás: utolsoejjel.blog.hu

A mindössze 31 éves magyar fiatalember egész nyáron erre készült: becsülettel végigcsinálta az alapozást, elsőként ment a pályára, s utolsóként jött le onnan az edzőtáborban, hisz célja nagy volt: bekerülni a történelemkönyvekbe. Minden edzés előtt elővette példaképének, Valentin Ivanovnak a kézzel dedikált fotóját, megcsókolta azt, majd nekiállt a lélekölő munkának.

A három fordulóban háromszor bizonyíthatott, s mindegyik alkalommal élt is a lehetőséggel.

Az első körben Debrecenbe látogatott, a mérkőzés 7-1 lett, jócskán potyogtak a gólok. Teljesítményét mi sem jelzi jobban, mint a jegyzőkönyv, ahová a 8 gólszerző mellé további 8 fontos akciót lehetett feljegyezni, például Kovács Olivér teljesítményét egy ünnepi pirossal.

Aztán jött a PAFC-Újpest, három góllal és négy további eseménnyel, s a mérkőzés végén az észt Ahjupera minden bizonnyal lelkesen érdeklődött a rekordra készülő úriember édesanyjának hogyléte felől.

És akkor eljött a Mezőkövesd – Kecskemét: ismét 8 gól, ismét 6 lap! Farkas Ádám megmutatta, a viccben nem ismer tréfát, s végre elérte, amiről kisgyerek kora óta álmodott: három fordulóban három mérkőzésen lett ő a főszereplő.

A hétvégén tovább élheti ezt a csodálatos álmot, hisz az örökrangadón lesz jelenése, s vélhetően Korda Gyuri bácsi se fogja ordítani a tévében, hogy „Megadta? Megadta!”

forrás: soccerway.com

forrás: soccerway.com

Három mérkőzés, 270 perc: 5 piros, 11 sárga, összesen 16 lap!